2017. április 28., péntek

3 hónapos konzultáció

A hajhullás és a várakozás korszaka.



Sokat olvastam a blogokat, hogy ki hogyan viselte a hajbeültetés utáni időszakot. Mindenkinél egyértelműen a műtét utáni 2-4 hónap volt mentálisan a legnehezebb. Bár próbáltam felkészíteni magam erre az időszakra, nem sikerült teljesen. 

A legutóbbi konzultáció során elmondták, hogy ki fog hullani az összes beültetett haj és ez természetes. Ebben a pár hónapban kicsit olyan érzése van az embernek, hogy sikertelen volt a műtét. Szerencsére sok visszajelzést kaptam, hogy már kezdenek nőni a kis hajszálak, bár én ebből semmit sem láttam a tükörben. Szóval maradt a várakozás és a reménykedés.

3 hónappal a hajbeültetés után




Már nagyon vártam a konzultációt, és rengeteg kérdéssel érkeztem újra a HairHungary Klinikára. Ilyenkor már eszébe jut az embernek, például, hogy mivel lehet gyorsítani a növést, használhat-e hajformázót. A doktornő megnyugtatott, hogy minden terv szerint halad és a következő találkozásunk alkalmával már sűrűbb lesz a hajam. Továbbra sem volt semmilyen gyulladás, irritáció. 

2017. január 10., kedd

Az első hét :)

Az első hét, úgy is nevezhetném, hogy a viszketés hete.


Bár a doktornő említette, hogy sokan már a műtét után visszamennek dolgozni, én a biztonság kedvéért kivettem egy hét szabadságot regenerálódásra. Elöljáróban annyit mondanék, hogy egyáltalán nem bántam meg.  

A tökéletes eredmény elérése érdekben próbáltam mindent az előírásnak megfelelően betartani. Talán az egész műtétben ez volt a legnehezebb időszak. Az egyik fontos szabály, hogy kizárólag ülve szabad aludni az első pár napban. Nyilván ez egyénfüggő, de én képtelen voltam így aludni, többször felkeltem éjszaka és emiatt elég fáradt voltam napközben.  Ami jó hír viszont, hogy fájdalmam egyáltalán nem volt. A sebek is az első nap megtisztultak, semmilyen váladék nem jött belőle, bevallom én sokkal hosszabb gyógyulási időre számítottam. A sebeket folyamatosan fújni kellett a már korábbi bejegyzésemben említett fertőtlenítő folyadékkal.

A hét második felében a legnagyobb kihívást a viszketés okozta. (Belegondolva, hogy 12.000 seb van az ember fején ez talán annyira nem is meglepő. :) ). Ezt úgy próbáltam orvosolni, hogy amikor viszketett egyből fújtam rá a kapott folyadékból, olykor félóránként is.  

Képek az egy hetes kontrollvizsgálatról





Gyorsan eljött az első kontrollvizsgálat időpontja, ahol csak pozitív híreket kaptam.  A sebek 80%-a már teljesen leesett, semmilyen irritáció, gyulladás nem volt látható. Az eredményen látszott, hogy megfelelő időközönként volt permetezve.  (Állítólag sokan nem szentelnek nagy jelentőséget a rehabilitációs időszakra, ezért kialakulhatnak mellékhatások.) A hétben a legjobb az volt, hogy még nem hullottak ki az új hajak, ezért a tükörbe nézve nagyon jó érzés volt viszont látni az évekkel ezelőtti állapotot.  A doktornőnek volt egy szomorú híre, miszerint ki kell élveznem gyorsan ezt az időszakot, mert hamarosan elkezdenek kihullani a frissen beépített hajak.

A heti tanulság: Hagyj időt a rehabilitációra!

Remélem, hogy a végleges eredmény is hasonló lesz :)

2016. november 19., szombat

A műtét napja :)

Bár nem sokat aludtam az említett izgulás miatt, reggel mégis gyorsan keltem. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor gyerekként vártuk az osztálykirándulást. Korai időpontot jelöltünk ki, hogy ha esetleg csúszás lesz, ne okozzon gondot.  

A megbeszélt időpont előtt érkeztem, de már a teljes csapat ott várt. A doktornő még egyszer elmondta, hogy mi vár rám a műtéti napon. Utána következett a kopaszra nyírás, aminek látványa a teljes nap alatt sokkolt. Korábban sosem voltam teljesen kopasz. 

Az első tűszúrások kellemetlenek voltak, de a "fájdalom" ismerős volt, mert korábban műtötték a kezem, hasonlóan érzéstelenítéssel. Innentől kezdve olyan érzésem volt, mintha egy szűk sapka lenne rajtam. Nagyon gyorsan telt az idő, csak azt vettem észre, hogy kivettek 3000 hajszálat. Közben folyamatosan beszélgettünk a legkülönbözőbb témákról. Kicsit olyan volt, mintha egy baráti társaságban lennék. A hajbeültetés előtt rövid ebédszünetet tartottunk, ami nagyon jól jött, hogy legyen egy kis plusz energiám.

A tervezettnél sokkal hamarabb végeztünk, annak ellenére, hogy jobban vérzett a fejem az átlagnál. A nap végére elfáradtam, kicsit megviselt voltam. Valószínűleg a vérveszteség és a kevés alvás kombinációja okozta. Megbeszéltük a teendőket és útravalónak kaptam egy fertőtlenítős vízzel teli üveget - amivel 2 óránként kell majd fújnom a műtött területet- illetve fájdalomcsillapítót. Az utóbbira nem volt szükségem, mert fájdalmaim nem voltak, csak kicsit kellemetlen volt a feszítő érzés, amit az érzéstelenítő okozott. 

Kicsit tartottam a második műtéti naptól, hogy jobban ki fog meríteni. Szerencsére pozitívan csalódtam, sokkal jobban viseltem mint az első napot. Végig beszélgettünk, telefonoztam, filmeztem. Összességében jól éreztem magam, sokkal rosszabbra számítottam.

Hajbeültetés - a műtét napja


A vertex területre is jutott az 5000 hajszálból



Mindenki nagyon kedves volt velem, választ kaptam minden kérdésemre. Látszott a rutin, csak sodródni kellett az árral. Egy dolgot tudok javasolni, amit én elhibáztam: Fogadd meg a leírt tanácsokat és feküdj le időben!!!

2016. november 7., hétfő

A műtét előtt...

A műtét előtti napokban semmit sem gondoltam a beavatkozásra mert rengeteg dolgom volt. Próbáltam úgy intézni a teendőimet, hogy a műtét után ne kelljen semmivel foglalkoznom, kizárólag a "gyógyulással". Ugyanakkor a műtét előtti este jött a fordulat. Amikor szignóztam, hogy mindennel megvagyok és készen állok a műtétre hirtelen elkezdtem idegeskedni. 

Elkövettem azt a hibát, amit senkinek sem ajánlok, elkezdtem videókat nézegetni a műtétről. Itt borzalmasan nézett ki és persze akarva akaratlanul megtaláltam az összes elrontott műtétet, ami csak fellelhető az Interneten. Folyamatosan járt az agyam, hogy jó döntés volt-e, elég lesz-e a hajszál mennyisége, biztosan akarom-e, jól fog-e sikerülni a műtét, mennyire fog látszani, hogy fogok kinézni míg nem nő ki a hajam stb...

Csak telt múlt az idő és azt vettem észre, hogy hajnal 2 van, eleget láttam lesz ami lesz, inkább megpróbálok aludni, hogy jobban viseljem a műtétet. 

2016. szeptember 29., csütörtök

A nagy változás kezdete

Miben ember életében eljön a pillanat, amikor érzi, hogy változtatni kell mindenen.A magánélet rendezése után, a külső megjelenés következett. A legjobban  hajam jelenlegi állapota zavart.

Körülbelül 20 évesen kezdett el hullani a hajam és sajnos elmondható, hogy "mindent elkövettem" a kopaszodásért. Egyrészről genetikából adódóan is várható volt, másrészt tiniként a rendszeres hidrogénezés, úszás utáni sapka nélküli közlekedés is hozzájárult. Jó ideig megtanultam ezzel együtt élni, mert a vertex (fejbúb) területet nem láttam a tükörben. 

Hajbeültetés előtt (vertex terület)
Egy stresszes időszak után ismét intenzíven elkezdett hullani a hajam, ekkor már rendszeres visszajelzést kaptam a közvetlen környezetemtől. Majd egy ruhaüzlet öltözőjében tudatosult bennem, hogy sokkal több hajam hullott ki, mint én azt elsőre gondoltam. Innentől kezdve már engem is nagyon zavart. Elkezdtem kutatni a lehetőségeket, természetesen vásároltam néhányat a csodát ígérő készítményekből, bár tudtam, hogy valószínűleg semmi értelme nem lesz. Végül nyáron jutottam arra a döntésre, hogy vagy megtanulok ezzel együtt élni, vagy hajbeültetésre lesz szükségem. 

Korábban többször nézegettem a hajbeültetés blogokat, de az alapján még megtippelni sem tudtam, hogy mennyi hajra lenne szükségem. Volt olyan akinek 2-3000 hajszál is óriási változást hozott, de volt olyan is akinél ennél jóval több sem jelentett igazi megoldást. Nézegetve a lehetőségeket, a Hairhungary tűnt az egyik legkomolyabb klinikának, illetve nagyon pozitív volt, hogy rengeteg és nem csak celebekről szóló referenciája volt. 

Kértem egy időpontot és 1 hét múlva már a konzultáción voltam, ahol mindenki jókedvű és kedves volt. Végig nyíltan beszélgettünk és kiderült, hogy 5000 hajszálra lesz szükségem. 

Hajbeültetés előtt a HairHungary konzultáción




Úgy jöttem ki, hogy ha a műtét mellett döntök az biztos itt lesz. Nyaralásunk után visszatelefonáltam néhány kérdés miatt, majd ennek rendezése után kértem egy műtéti időpontot.